Az évezred legelején diákmunkákat vállaltam, hogy a konzervatórium
(magánének szak) végzése mellett legyen némi zsebpénzem. Egyszer
szóltak, hogy kartonokat kell pakolni valami boros helyen. Az alkohol
meghallása után diákaggyal fél másodperces gondolkodás után úgy
döntöttem, hogy vállalom a kubikos munkát.
Épp a karácsonyi zűrzavar és forgatag kellős közepébe csöppentem a
Bortársasághoz. Én lettem itt az ügyeletes csicskagyerek, és többek
között azt a tiszteletteljes feladatot kaptam reggelenként, hogy a
szállítók leadhatták nekem a közértes rendelésüket, amit én az ölemben
fogva felcipelhettem nekik, miközben ők megkávéztak. „Véletlenül”
mindig félreértettem az egyértelmű utasításokat és kakaós csiga helyett
buktát hoztam, párizsi helyett májkrémet, meg ilyenek, úgyhogy ezek
után a közértesdit már megúsztam.
Néhány hónapos raktári kiképzés után megkérdeztem Tálos Gábor
tulajdonos és főnök urat, hogy mit szólna, ha a borkereskedés más terén
is kipróbálhatnám magam. Olyan kőkemény érveket hoztam fel magam
mellett, mint a francia és az angol nyelv ismerete, no és a 10 ujjas
vakon gépelés. Némi gondolkodás után megkaptam a permissziót és egy
helyiséggel arrébb, a boltban találtam magam.
Hol tartok most?
A kitartó munka és tanulás meghozta beérett gyümölcsét, hiszen azóta is
a Bortársaság csapatát erősítem és a bolti kiszolgálás mellett más,
borhoz kapcsolódó tevékenységgel is foglalkozom.
Itt említeném meg, hogy a Rádió Café - Késői Szüret című boros
műsorában én voltam az egyik műsorvezető kerek egy évig. Minden
csütörtökön élőben szóltam a bor iránt érdeklődő hallgatókhoz.
Ezzel egy időben indult, és azóta is folyamatosan megy minden vasárnap
délelőtt a TV2-n, Stahl Judit főzőműsorában az a néhány perces műsor,
amely a Borpercek nevet viseli. Itt Judittal beszélgetünk egy kicsit
borokról, illetve étel-bor párosításról. Ez a téma külön oldalt is kapott honlapomon!
Rendszeresen kapok meghívást szakmai lapokhoz, hogy az egyes
borteszteken bíráljak. Ezek kivétel nélkül vakkóstolók, tehát semmi nem
befolyásol minket a döntésben, hiszen nem tudjuk, hogy melyik
termelőnek, melyik borát teszteljük. Felelősségteljes és nagy
koncentrációt igénylő feladat. Tudom, elsőre furán hangzik, de kemény
meló, higgyétek el!
Ezeken kívül borvacsorákon, különböző szakmai szemináriumokon,
előadásokon, rendezvényeken fordulok meg aktív, vagy passzív
résztvevőként.
Mi a jövő?
Legfőbb célom az, hogy közelebb hozzam mindenkihez a borok világát, szeretetét!
Meg akarom mutatni, hogy lehet többszörösen összetett mondatok nélkül,
egyszerű, magyar szavak használatával is jellemezni és élvezni egy
bort. Nem kell ahhoz borszakértőnek lenni, öltönyt húzni, szemet
összeráncolni, vagy komoly bajuszt növeszteni, hogy kiérezzünk bizonyos
illatokat, zamatokat és beszéljünk is róla.
A bor mindenkihez szól. Hihetetlenül gazdag és sokrétű anyag. Képes
helyrehozni egy balul sikerült napot, képes bölcsességet, vidámságot
adni, vagy egyszerűen csak ellazítani, ha arra van szükségünk.
Persze mindent csak mértékkel!
Jó kóstolást!